Névadónk

Az 1976-ban épült 304 férőhelyes kollégium 1994-ben vette fel a Terney Béla Kollégium nevet.

terney_bela_tablokep

Terney Béla (1905-1972)

Névadónk 1905. december 12-én született Orosházán, apja pénzügyi főtisztviselőként dolgozott. 1924-ben érettségizett a békési Református Főgimnáziumban, majd ezt követően a képzőművészet határozta meg életét. Beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1928-ban rajztanári oklevelet szerzett az Országos Rajztanár-vizsgáló Bizottság előtt. Tanárként előbb a békési Református Gimnáziumhoz került, majd 1937-ben a mezőberényi polgári fiúiskolában, később a békéscsabai állami polgári iskolában tanított óradíjas tanárként.

1946-ban a kényszerű katonai szolgálat után került Szentesre az állami polgári fiúiskolába és egy évvel később, 1947-ben a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba nevezték ki tanárnak és helyettes igazgatónak. 1961-től nyugdíjba vonulásáig, 1966-ig az intézmény igazgatójaként dolgozott. A gimnáziumban ábrázoló geometriát és művészettörténetet oktatott.

1972. január 27-én hunyt el Szentesen.

Felettesei megállapításai szerint az ország egyik legjobb tanára volt. Tanítványai értékelték és szerették óráit. Elérte azt, hogy tanulói nemcsak értették, de szerették is az általa oktatott tantárgyakat. Beszéde mindig halk és csendes volt, de sodróvá, magával-ragadóvá vált, amikor az egyetemes emberi művészet alkotásairól magyarázott.

A tehetséges tanulókkal rajzszakkör keretében az akadémiai módszerek alapján foglalkozott.

Mesterségbeli tudását állandó rajzolással, akvarellezéssel fejlesztette, ezt bizonyítja közel háromszáz forma, téma és színvázlata. A szabadban vagy modell után készült rajzait használta fel előképeknek olajfestményeihez.

06_06

Felesége arcképe

Művészetének fő témája az ember és a természet, de készített mesekönyv-illusztrációkat is. Szentes egyházművészetét is gazdagította, a Szent Anna-templom apszisára a Magyar Szentek hódolata témájú seccot festette Szent László, Szent Margit, Szent Erzsébet alakjával.

06_10

Szent László

Munkáival több alkalommal szerepelt a Csongrád megyei képzőművészek kiállításán.

Nagy szakértelemmel és rátermettséggel végzett pedagógiai munkája mellett festőművészi pályája rejtőzködő volt, látványos sikerek, országos elismerések nem kísérték életművét.

Terney Béla az ország legkiválóbb rajztanárai közé tartozott, hitt az ember szeretettel, okos szóval való nevelhetőségében.

terney béla 2

Példaszerűsége az alábbiakban fogalmazódik meg:

  • a tanítványai iránt érzett szeretetben, bizalomban
  • hite abban, hogy az ember okos szóval, szeretettel nevelhető
  • fenntartás nélküli bizalom mások becsületességében és az övéhez hasonló munkaszeretetben

terney béla1    ter5