Ballagás 2023

„Itt a május!” A diákok ezt a mondatot mindig nagy örömmel és bizakodással ejtik ki, hiszen nekik ez azt jelenti, hogy „vághatják a centit”, mert lassacskán itt a tanév vége.A végzősök számára a május azonban nem csak a közelgő nyári szünetet és a vele együtt járó pihenést jelzi, hanem azt…

Tovább olvasom

Fenntarthatósági Témahét

A fiatalok igen magas százalékának életében már most is fontos szerepet tölt be a környezetvédelem. Azok számára, akik már ebben a szellemben élnek fontos a megerősítés, hogy amit tesznek, az szükséges és helyes. A többieknek viszont fel kell hívni a figyelmét arra, hogy létfontosságú vigyázni egyetlen Földünkre, hogy egy kis…

Tovább olvasom

Petőfi 200

Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebben az éveben az irodalmi és kulturális élet középpontjában Petőfi Sándor és munkássága áll, lévén, hogy idén van születésének 200. évfordulója. Ebből az alkalomból kollégistáink egy válogatást állítottak össze, melyben kedvenc Petőfi versüket mondák el, olvasták fel. A verseket előadják:…

Tovább olvasom

Beérkezett intézményvezetői pályázatok

A 2023. március 22-i beadási határidővel meghirdetett intézményvezetői pályázatra egy beadvány érkezett: Kertész Ildikó, kollégiumunk jelenlegi intézményvezetője részéről. A pályázat intézményi vonatkozású részeit a jogszabályi előírásoknak megfelelően az alábbiakban közzétesszük.

Tovább olvasom

Sportnap

sportnap

A hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégium szervezésében, 2023.03.24-én immár második alkalommal került megrendezésre a HSZC Kollégiumi Sportnap. A találkozón a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kollégista diákjai fekvenyomás, asztalitenisz, sakk és kispályás foci kategóriákban indulhattak. Lányaink és fiaink egy igazán szép éremgyűjteménnyel tértek haza a nap végén:

Tovább olvasom

FARSANG ÉS VALENTIN-NAP 2023

A farsang hagyományosan a mulatozás, a jókedv, a mindennapi gondok elfelejtésének időszaka, így erre törekedtünk mi is. A program első felében a tanulócsoportok „Gyerekkor” témában bemutatott produkcióit tekinthette meg a közönség. A műsorszámokat zsűri értékelte és jutalmazta. Harmadik helyen az 5. csoport, másodikon az 1. csoport végzett, a nyertes pedig…

Tovább olvasom