Sikeresek voltak a Terney Napok

terney1

November 8. és 10. között rendezte meg idén a Terney Napokat a kollégium. A rendezvénysorozat része volt a hagyományoknak megfelelően a névadó sírjának koszorúzása, képzőművészeti tárlat, rendhagyó történelemóra, városismereti vetélkedő, és természetsen a DrámaiShow is.

A Terney Béla Kollégium már több mint 10 éve minden ősszel megrendezi a névadó tiszteletére kulturális rendezvénysorozatát. Idén november 8-án megkoszorúzták a kollégisták a Szeder-temetőben Terney Béla sírját és az intézményben található emléktábláját, felidézve példaértékű életútját.

Idén Sárréti Krisztina művész-tanár táblaképeiből nyílt kiállítás a kollégiumban, a Szűcs Ildikó, a városi könyvtár igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. November 9-én az intézmény volt igazgatója, Mátéffy Zoltán történelem szakos tanár rendhagyó történelem órát tartott a diákoknak kollégiumtörténeti témakörben, majd városismereti vetélkedőt szerveztek a 9. évfolyamos kollégisták körében.

A rendezvénysorozat idén is DrámaiShow-val zárult. Összesen 14 produkciót láthatott a közönség. A főként az alsóbb évfolyamokra járó diákok énekekkel, prózai jelenetekkel, táncokkal léptek fel.

terney2     terney3